Snotgirl az a képregény amit nem tudok megmagyarázni miért zabálok kétpofára.

Bryan Lee O'Malley tagadhatatlanul az egyik kedvenc íróm. Mindig úgy állok hozzá, hogy na, megint csinált valamit, megnézem milyen lett. És rosszat még nem olvastam tőle, az összeset szerettem. Viszont teljesen megértem akinek herótja van tőle. Nem igazán mozog ki a komfortzónájából és ha nem is egy kaptafa az összes írása, nagyon hasonlítanak egymásra. Úgyhogy ha az egyik nem jön be, a többi se fog nagyon.

Ez meg annyira nem az én világom mégis úgy szívott be, hogy tűkön ülök mikor jön már a következő.

Egy huszonéves divatblogger csajról szól, akinek nincs fontosabb mint a külcsín és a megjelenés. A számokkal kifejezhető népszerűség a legfontosabb mérce, hogy mennyit ér egy magára valamit adó ember like-ok, reblog-ok formájában. Aki a doktor előtt könnyezve kéri, hogy a szénanáthájától mentse meg mert tönkreteszi az életét azzal, ha néha elered a taknya nyilvános helyen és nem bírja elviselni ezt az átkot és hogy ennél rosszabb nincs a világon.

Az #Instás képek és divatbemutatók rivaldafényes világában azzal küzdeni, hogy nem tökéletesen keverték össze a kávédat, hogy nem organikus cukorból van a sütemény. Hogy kell egy 4. ember a Haters Brunch-ba, mert ha csak ketten ülnek le reggebédelni az egész egyszerűen szánalmas és szomorú. Hogy merészel valaki egyáltalán szóba állni vele aki látszólag egyértelműen egyáltalán nem keres évi nettó 250.000 USD-t SE! Arról meg ne is beszéljünk, hogy barna övhöz fekete cipőt vett fel... Pföööh...

És ez az ami lenyűgöz ebben a képregényben, hogy ismerek ilyen embereket, hogy a saját sekélységükben nem tudnának megfulladni. Annyira kizárják a világot maguk körül, hogy nincs is más az életükben, csak ami csillog és ami fényes.

Mégis annyira szépen meg van rajzolva és hűen meg van írva, pontosan átérzem Lotti fájdalmát, hogy még a bejáratott magánorvosa is itt meri hagyni hét egész hétre (volt pofája nyaralni menni) és egy másik doktortól kell elkérnie az allergia elleni gyógyszerére a receptet. SZÖRNYŰ! Hogy a személyi asszisztense aki ingyen dolgozott neki éveken keresztül gyakornokként rendes fizetős állást talált és otthagyja (akárhogy is hívják ezt lányt). FELHÁBORÍTÓ! Hogy öltözhetnek ennyire alul az emberek a helyi kocsmában? Oké, hogy egy kezén meg tudja számolni hányszor ivott alkoholt és csak egyszer volt bármilyen kocsmaszerűségben, de akkor is! Hogyan lehet ilyet csinálni? VÉRLÁZÍTÓ!

Szóval nem tudom letenni. Olyan first-world problem-eket élek át a lány és társasága által, amikkel sose találkoztam volna és emiatt roppantul jól szórakozom.

Mintha egy másik fantasy világról olvasnék, csak azzal a különbséggel, hogy ez létezik, él és virul. Mintha egy hógömbbe néznék bele minden egyes füzettel és elvarázsol a csillámló-szikrázó világ.

És mivel O'Malley, kell egy marék misztikus megmagyarázhatatlan fantasztikus szál. Egyelőre nem tolta túl, most úgy tűnik enged belőle egy kicsit. De, meglátjuk, hogy 1-2 kötet múlva mi lesz ebből.

Nagyon szeretném ajánlani mindenkinek, de tudom, hogy kevés sikerrel járnék vele. Valamiért megbabonázott a felszínes világképével és megbabonázott a főszereplők sekélyességével.